2014. június 20., péntek

Őrült kaland, metróval

Ma (a 6. betegen bezárt héten) extrém kaland elé néztünk F-vel. Meg kell mutatnunk a pöttyeit a Heim Pálban, a Nagyvárad téren. Lejtőn le, villamos, metró... 




Utóbbi 3 évben egyszer ültem metrón, egyedül, és 40 év belvárosban lakás után nagyon vicces élmény volt érezni, hogy ez nekem most konkrétan stresszélmény a nagy terhességes-kisbabázós-csak a nyugi környéken sétálgatós belassulás után. Valóban hangos, minden gyors, és nagy a tömeg. Eddig fel se tűnt 

Ennél már csak az volt még viccesebb, hogy bár gyerekkorom óta kívülről fújtam az összes metrómegállót mindhárom vonalon (na jó, a 3-as két végén már kisebb gondolkodással), laktunk a Kálvin térnél és Anyuék az Iparművészeti múzeumnál.
Ismerős pedig a Leonardo u-ban lakik, ahol mikor leparkoltunk sötétben a brutálisan kihalt, szétdúlt telek mellett és épp gondolkodtam, meglesz-e hazafelé a kocsi, hirtelen megláttam a szuper Corvin negyedet a sarkon túl, jót mosolyogtam is rajta, hogy akkor minden rendben, ugye.
Most viszont zavarba jöttem a Corvin negyed megállónál, hogy ez most hogy viszonyul a Nagyvárad térhez? Először arra jutottam, hogy a Klinikákat nevezték át, aztán pár óra múlva, hogy lett egy új megálló, és csak Anyukám világosított fel itthon, hogy egyik sem 

Jó, semmi gond.
A kaland úgyis F-nek járt eredetileg, utazott villamoson, metrón kétszer, és még buszon is. Élőben hallott mexikói zenekart. És simán kibírt 2 óra várakozást a rendelőben. Kapott krémet a pöttyökre. Ráadásul a doktornő zárójelben megjegyezte, míg átvettem a papírt, hogy mit csináljak az én romosra harcolt kezemmel, ami 3. éve megoldatlan probléma.


Follow on Bloglovin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése