Egy anyuka mesélte, hogy elutaznak végre(!) kettesben(!) a párjával. (Neki már régóta tart ez a babázós történet )
Az 1 évesre a nagypapa vigyáz(!) 5 napig 24 órában(!) Egyedül(!!!)
Rögtön mondtam, adja meg neki a számom! Kötelességemnek éreztem ennyire megmenteni , máskor is összejárunk a gyerekekkel.
Kíváncsian és kicsit gonoszul is vártam, mikor hív fel a nagypapa. Nem voltam túl optimista. De egy férfi persze hős is és ki akarja bírni az extrém kihívást. Csak 2. reggel hívott fel...
Nagyon aranyos volt, annyira ismerős mondatok jöttek ki a telefonból. (Már az is megkönnyebbülés, hogy egy felnőtt ember hangját hallja). Úgy megsajnáltam! És egész héten tényleg hősies is volt meg ügyes. És pont azokról beszélgettünk, amikről a lányával szoktunk..... (túlélésről)
Tudtam, nem én vagyok egyedül marslakó, de már azt is tudom, hogy ez az egész 24 órázás kortól, nemtől független katasztrófa. (Ha csak 20 óra lenne...! )
Ha engem kérdeznek, a kismama depresszió sem betegség, hanem helyzet:
bárki kipróbálhatja. Kérjen kölcsön egy babát 3 napra, és ne találkozzon ismerőssel. Elég, ha eteti. Városba kimenni szabad - nem ígérem, hogy attól könnyebb lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése