Hogy tudok 2 baba mellett rongyladyket varrogatni? Túlélő fórum anyukáknak, valamit szerezzünk vissza az előző életünkből...!!! :-) 2,5 éves kisfiú (F) és 1 éves kislány (L) mellől írok
2014. június 7., szombat
Nyugi ebéd a viharos utáni nap
Csak rapid húslevest ne! És nekiállok inkább pucolni két répát meg egy karalábét kb. a reggelim közepe-vége felé. (Úgyis egész reggeli alatt fel-le ugrálok a késért a lekvárhoz, amit mégis enne F, miután 10 percig úgy tűnt, nem reggelizik semmit. Meg a kiskanálért, mert be kell adni a vitamint. Meg a teaforralóért, mert a teáról ma teljesen megfeledkeztem.)
F-ről egyszer kiderült véletlenül, hogy a szaftos tésztán és a fasírton kívül a spenót is fel bírja kelteni az érdeklődését. Így mára (a tegnapi ebéd botrány utánra) szaftos tésztát (!) és (!) spenótot terveztem. Meg estére padlizsánkrémet. A pihenőnapok úgyse jönnek össze
Ébredés után éreztem, utolsó esély. Ha most végiggondolom a sorrendet, megúszhatok pár koszos lábast és rengeteg időt, így kitaláltam, hogy mikor melyik lábasba rakom a paradicsom, az újhagyma és a fokhagyma mekkora részét, mit teszek még hozzá, hogy pont kijöjjön belőle:
- tésztára szaft a gyerekeknek,
- padlizsánkrém
- sőt még egy spenót is.
Aztán felkeltünk, és azonnal megkívántam egy paradicsomos-hagymás rántottát, így majdnem dőlt az egész tervezés
(Ez nem is vicces, két gyerek közt pattogásban ilyen hosszú gondolatmenet még matekos múlttal is extra teljesítmény )
A leves már főtt, a tésztához melegedett a víz és csak a spenót volt teljesen hátra, na meg persze a padlizsán sütése, mikor L úgy döntött, hogy mostantól rajtam fog lógni. Már kiabált a szobában, de a tésztát gyorsan felraktam és végigpörgettem, hogy a spenót meg a padlizsán fog akkor mégis kimaradni. Kár, mikor végre ettünk volna valami MÁST.
Aztán bementem, ölembe vettem L-t, leültünk F mellé, aki épp a kisvakond összesre kapott engedélyt (5. hét betegszabin már mindent szabad, mármint anyának, engedékenykedni). Aztán megnyugodtunk, egy plüss baba segítségével mégis sikerült leráznom L-t, kiszabadultam a konyhába, darabolni kezdtem a fokhagymát, de még nem vágtam fel mind, mikor újra kezdődött a nyüszögés. A kenguruzás elég kellemetlen a konyhai ugrabugra közben, de legalább nem kellett mindent félbehagyni, megcsináltuk.
(Egy ideje nem hordom kenguruban a gyereket, inkább gerincjógára járok, egyedül, 50-es nőkkel )
Végül F evett ebédre spenótot is, levest senki, L már nem is tudom, mit, mert közben valamit pakolásztam.
Kis szépséghiba, hogy ebéd után egy órával egyik az ölemben, másik mellettem ülve rágcsált el egy fél kiflit. De a főzőcske ettől eltekintve eredményesnek, kiegyensúlyozottnak, és legfőképpen csöndesnek volt mondható.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése