Halfesztivál

2 hét családi betegeskedés és bezártság, meg az evvel járó folyamatos diétás főzöcskézés után kitaláltam, hogy felszabadulásként szerzek ebédre fish and chipset Apának meg nekem. A gyerekeknek kitalálok hozzá ezt meg azt, hogy ne maradjanak éhen, mert erre valószínűleg rá se fognak nézni.
A kedvenc helyünkről épp olvasom, hogy kinn vannak a halfesztiválon. Jó, akkor elmegyek oda, addig a többiek itthon várnak. De délig haza kell érnem az ebéddel, remélhetőleg elkészül addig a kajával, akitől megvenném (ez mindig kulcsprobléma, ha nem akarok főzni, és dobozos helyett valami háziasabbat vennék a környéken.)
Apa kis gondolkodás után rájön, mégis jobban jár, ha mindenki együtt megy halazni a helyszínre. A gyerekeknek tuti jobb, végre valami történik velük a lakásban pihenés helyett, hogy nekem jobb-e az jó kérdés, de én ugye kaland párti vagyok hosszú távon, menjünk!
Megérzésből viszek kajás dobozokat. Elteszem az összes lemosható pártedlit. Még fém kést és villát is viszek, sose lehet tudni - ha esetleg műanyag evőeszközzel nem vagyunk elég gyorsak a gyerekek éhségéhez. Persze hogy mindet felhasználjuk! 
Az első fél órát parkoló kereséssel töltjük. (Nosztalgiázás része, laktunk már a Múzeum körúton.) Végül már bármi pénzt megér a mélygarázs, kipróbáljuk.
Két babakocsit tolunk, nem túl kényelmes, és mivel nyughatatlan kíváncsisággal érkezünk, nem is bírunk egy helyről rendelni, mindenkinek másik bódéból származik a hala. Mindenhonnan vadászunk különböző ennivalót, valami csak bejön a gyerekeknek is! És szálka se legyen benne.... (halfesztiválon...ugye!!!) Végül még tésztát is találunk!
Szerencsére csak az egyik gyerek éhes, így a nyakukba eszkábált pártedlivel nem lesz tiszta zsír a kabátjuk.
A végén a picurka eszik egy nagy adag harcsát, szálkamenteset. Én közben próbálkozom egy kárásszal, de közben a picinek adagolva a kaját állati macera minden falatomat kiszálkázni. Mire idáig eljutunk, Apa is megszerzi a halát, elfáradunk, inkább majd otthon esszük meg a bedobozolt egyebeket, Apa grillezett hala is egész szépen túléli a hazautat, pedig nem fér a dobozokba, mármint nem mennyiségileg hanem hosszában, így hazáig egy hosszúkás és egy kerek papírtányér közé van préselve, szalagként a gyerekek pártedlijét kötöm rá keresztbe, és így még beteszem egy zacskóba! Előző életében ettől az esztétikai merénylettől kedves párom kikészült volna  (Azért én inkább két darabban vittem volna haza, dobozolva)
Ha már esztétikai élmény, ebéd után Apa azon gondolkodik, vajon ki lehet az az ember, aki megvesz 20 ezerért egy homárt, és megeszi állva, műanyag villával.